A jeruzsálemi Hádászá kórházban megmentettek egy 3 éves gázai kisfiút a lebénulástól. A gyermek mellkasában egy jóindulatú daganat fejlődött ki, mely akadályozta a légzésben, és deformálta a gerincét. Fennállt a veszélye, hogy hamarosan deréktól lefelé visszafordíthatatlanul lebénulhat. Az izraeli orvoscsapat hatórás, komplex műtét során sikeresen eltávolította a daganatot, és korrigálta a gerinc állapotát. „Ez egy ritka eljárás volt, nemcsak nemzeti szinten, de világviszonylatban is. Még sehol nem volt példa ilyen beavatkozásra” – magyarázta Dr. Jehosua Schröder gyermeksebész. A kisfiú a lábadozás után végül a saját lábán hagyta el a kórházat. „A kórház orvosai nagyon segítőkészek voltak. Sikerült csodát tenniük – Allah segítségével. Nagyon hálásak vagyunk.” – mondta a kisfiú édesapja.

Meanwhile …

Eközben az izraeli hadsereg műszaki alakulatai újabb, a Gáza-övezetből izraeli területre átnyúló terroralagutat fedeztek fel, és semmisítettek meg. Gázából nem sokkal később aknavetős támadást hajtottak végre terroristák a határon dolgozó katonai egységek felé. A hadsereg tankjai, majd a légierő viszonozta a tüzet. A hétvége folyamán számos alkalommal ismétlődött meg a tűzpárbaj, ennek megfelelően a Gázához közeli izraeli településeken többször is megszólaltak a légvédelmi szirénák. A kormány válságtanácskozást tartott az erőszak kiújulása kapcsán.

 A hétvégén felfedezett terroralagút lejárata

A hétvégén felfedezett terroralagút lejárata
Kormánypárti és ellenzéki menekültek összecsapása

Összecsapások voltak Tel-Avivban az eritreai menedékkérők között, amikor több ezren gyűltek össze megünnepelni országuk függetlenségi napját a kongresszusi központnál. Amíg az eritreai kormány támogatói az épületben ünnepeltek, addig az ellenzék hívei a központ előtt tartottak demonstrációt. Amikor a kormánypártiak elhagyták az épületet, verekedés alakult ki az ellenzéki tüntetőkkel. Jonátán Jakubovitz, az Izraeli Migrációkutató Központ vezetője szerint a történtek azt mutatják, hogy az eritreaiak szoros kapcsolatot tartanak fent anyaországukkal, ami ellentétben áll azon állításukkal, mely szerint menedékkérelmüket azért adták be, mert hazájukban veszélyben lenne az életük. „Le kellene számolnunk végre azzal a mítosszal, hogy ezek az emberek menekültek lennének. Valójában többségükben gazdasági bevándorlók, akik továbbra is szoros kapcsolatban állnak hazájukkal, és ott élő családtagjaikkal. Jól példázza ezt az eritreai nagykövetség mostani rendezvénye, mely ezreket mozgatott meg” – mondta Jakubovitz.

Illegális eritreai bevándorlók Tel-Avivban
Illegális eritreai bevándorlók Tel-Avivban
Morális hadsereg

Nagy felzúdulást keltett Jáir Golán dandártábornok beszéde, amit az izraeli holokauszt emléknapon mondott el. A magas rangú katonatiszt hasonlóságot vélt felfedezni a náci Németországban és a mai Izraelben megjelenő társadalmi jelenségek között. „A legjobban az ijeszt meg a holokauszt emlékével kapcsolatban, hogy azokat a szörnyű folyamatokat, melyek 70, 80, 90 évvel ezelőtt zajlottak Európában és különösen Németországban, most itt, nálunk is megfigyelhetjük, 2016-ban.” – mondta Golán.

Jáir Golán
Jáir Golán
Számos politikus, élükön a miniszterelnök is, élesen kritizálta a vezérkari főnök helyettesének szavait. Náftáli Benet oktatásügyi miniszter így fogalmazott: „Mielőtt a holokauszt-tagadók felhasználják a szavait, mielőtt az izraeli katonákat a nácikhoz kezdik hasonlítani, a dandártábornoknak el kell ismernie, hogy hibázott, és vissza kell vonnia kijelentéseit.” A baloldali ellenzék ezzel szemben üdvözölte Golán beszédét, és Jicchák Herczog, a Munkapárt vezetője „bátor parancsnoknak” nevezte a katonatisztet. Mose Jáálon védelmi miniszter szintén kiállt Golán mellett, szavai szerint „egy magas beosztású tisztnek nem csak az a feladata, hogy harcra vezesse a katonákat, hanem az is, hogy kijelölje az erkölcsi normákat.”

Végül Jáir Golán úgy döntött, hogy tisztázza szavait és kijelentette: „Az összehasonlítás minden alapot nélkülöz. Nem állt szándékomban összehasonlítani [a náci Németországot Izraellel], vagy a politikai vezetést kritizálni. Az Izraeli Védelmi Erő egy morális hadsereg, amely őrzi fegyverei tisztaságát, és tiszteli az emberi méltóságot.”

Megszakítás