Az izraeli belzi chaszid közösség feje, Jiszáchár-Dov Rokéách, a belzi rebbe. Az ő 18 éves unokája, Shalom Rokéách vett el hétfőn egy 19 éves lányt, Hannah Batya Penetet. Mivel Shalom Rokéách a rebbe egyelten fiúunokája, egy napon valószínűleg ő lesz majd a belzi chaszid közösség vezetője.

A vőlegény nagyapjának felmenői a második világháború alatt menekültek Magyarországon keresztül Izraelbe, ahol a nulláról kellett újra felépíteni a közösséget.

Az erőfeszítéseket azonban siker koronázta, amikor 1966-ban Jiszáchár-Dov Rokéách lett a belzi rebbe, azaz átvette ennek a chaszid közösségnek a vezetését, még csak pár száz család tartozott a mozgalomhoz, most már azonban hétezernél is több család tartozik a rebbe vezetése alá. Nem csoda tehát, hogy a rebbe fiának esküvőjére ilyen sokan elmentek Jeruzsálemben: a híradások szerint 25-ezren voltak jelen a ceremónián, sokan Izraelen kívülről, Európából és Amerikából érkeztek a hajnalig tartó lakodalomra, amelyre a chaszid közösség minden tagja hivatalos volt, éljen bárhol is a világon. Az esemény miatt Jeruzsálem több utcáját lezárták.

A menyasszony talpig fehérben volt, lefátyolozva, a többiek mind feketében, de a násznép soraiban külön voltak a férfiak és külön a nők. Maga a házasságkötés a hagyományoknak megfelelően a szabad ég alatt történt, pontosabban egy díszes sátorban, amit ebből az alkalomból egy pódiumon helyeztek el, hogy mindenki jól láthassa.

A szertartás része egy jellegzetes tánc is, amelynek során a menyasszony egy szalag egyik végét fogja, míg a másik végét az örömapa, saját apja, majd nagyapja tartja tánc közben. De közben a násznép is táncol, sőt, a gyerekeknek édességet osztogattak.

 

Velvet
Fotó: Menahem Kahana / AFP

Megszakítás