A New Yorkba tartó járaton több ezer dollárt ajánlottak fel Chábád küldötteknek – derül ki a COLLIVE egyik cikkéből.

Az El-Al járata Kazahsztán legnagyobb városából, Almatiból szállt fel, fedélzetén számos Chábád küldöttel és más Chábád-aktivistával, akik áv hónap huszadikát, az áldott emlékű lubavicsiRebbe édesapjának halálozási évfordulóját ünnepelték Almatiban található nyughelyénél. A Rebbe elrendelte, hogy ezen a napon minden Chábád közösségben tanuljanak édesapja emlékére.

Lévi Jicchák rabbit 1939 tavaszán Sztálin titkosszolgálata, az NKVD emberei tartóztatták le, bebörtönözték és ettől fogva majdnem egy éven át, rettenetes kegyetlenkedések közepette hallgatták ki. Végül 1940 őszén Kazahsztán egy kietlen kisvárosába száműzték, innen költözhetett tovább az akkor Alma-Ata nevet viselő Almatiba 1944-ben. Addigra azonban egészsége az elszenvedett kínzások miatt nagyon leromlott, és nem sokkal később, mindössze 66 évesen elhunyt. Közösségének tagjai temették el, és igyekeztek a lehető legjobban megőrizni a sírt. A Szovjetunió szétesése, illetve Kazahsztán függetlenedése után kis épületet emeltek a sír fölé, ahova rendszeresen zarándokolnak hívő zsidók imádkozni. A sírhelyet a kazah kormány 2020-ban a nemzeti örökség részévé nyilvánította.

Visszatérve a repülőre, az utasok között volt Moshe Pinson rabbi, a Crown Heights-i Beit Shmuel zsinagóga elnöke, aki a repülőn kihirdette, hogy a Rebbe édesapja, Lévi Jicchák Schneerson rabbi születésnapjának tiszteletére a gépen ülő összes lubavicsi küldött adományban részesül a tevékenységéért.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a repülőn utazó hászidok maratoni, 14 órás fárbrengent, hászid összejövetelt tartottak a fedélzeten, melynek során mélyen szántó beszédeket tartottak, átszellemült imákat mondtak és természetesen nem maradtak ki a repertoárból a hászid dallamok sem. Pinson rabbi a leszállás előtt nem sokkal, az utaskísérők által használt hangosbeszélőn át hirdette ki, hogy „minden egyes sáliáchnak, aki ezen a gépen utazik, 1900 dollárt ajánlok fel”, majd később javította: „felviszem kétezerre minden sáliách számára”. Pinsonrabbi arra kérte utastársait, hogy vegyenek részt ebben a nemes adományban. Összesen húszan adakoztak még, így hamar összegyűlt a velük utazó 36 küldöttnek felajánlott, összesen 72 ezer dollárnyi (21 millió Ft) adomány, amit a megfelelő Chábád központok között osztanak majd szét. A pénz először a ShmayaKrinsky rabbi vezette Levi Yitzchak Alapítványhoz kerül és innen osztják majd tovább a megegyezéseknek megfelelően.

 

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 47. szám – 2021. augusztus 5.