A napokban ünnepelte 100. születésnapját a Pulitzer-díjas amerikai zsidó író Herman Wouk, aki elsősorban a Zendülés a Caine hadihajón c. könyvével lett világszerte ismert.
A magyarul is népszerű Forrongó világ, a Háború, a Végső győzelem, valamint az Én Istenem amerikai szerzője mindig is nyíltan vállalta zsidó identitását és ezzel együtt őszinte hazaszeretetét – írja méltatásában a Haaretz.
Szülei a 20. század elején érkeztek az Egyesült Államokba Minszkből. Anyai nagyapja lubavicsi rabbi volt, ő felügyelte a vallásos neveltetését, ennek ellenére egy időre szakított a hagyományos életmóddal. Bronxban járt középiskolába, aztán a Columbia Egyetemen filozófiát, irodalmat tanult, szerkesztette az egyetemi lapot és még musicalt is írt. Dolgozott a rádiónak is, ahol poéngyáros volt.
Abban az időben, amikor az Egyesült Államok belépett a II. világháborúba, Wouk éppen visszatért ortodox gyökereihez, így a kóserságot betartó haditengerész lett. Két hajón is szolgált, élete meghatározó élményének nevezte ezt az időszakot. Szolgálata vége felé megismerte későbbi feleségét Betty Brown-t, aki polgári szolgálatot teljesített a flottánál. Betty nem volt zsidó, de betért és felvette a Sarah nevet. A háború után összeházasodtak. Betty Sarah Wouk élete végéig, 2011-ig nem csak felesége, de munkatársa is volt férjének. Három gyermekük született, közülük az egyiket egy balesetben korán elveszítették.
Első regényét még a tengeren kezdte írni, néhány fejezetét elküldte egykori professzorának, Irwin Edman-nak, aki hozzásegítette első szerződéséhez a Simon & Schuster-nél. Harmadik könyve, a Zendülés a Caine hadihajón hozta meg számára az első nagy elismerést, a Pulitzer-díjat.
Kevesen tudják, de Wouk – egy rövid időszakot leszámítva – egész életében vallásos, szombattartó zsidó volt. Több zsidó témájú könyve mellett – mint például az önéletrajzi ihletésű Kívül-belül – Én Istenem címmel jelentetett meg 1959-ben egy „szabálytalan útmutatót és kézikönyvet”, ami magyarul 1993-ban látott napvilágot a Chabad Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület gondozásában. „Azoknak írtam ezt az őszinte könyvet, akik keresik ezt az Utat, s azoknak, akik csak kíváncsiak rá: mindenkinek, aki szeretne pontos és igaz képet alkotni örök népünkről.” – írta néhány évvel a megjelenés után könyvéről.
Bár magát nem tartja haszidnak, szoros szálak fűzik a lubavicsi mozgalomhoz, ahova családjának anyai ága tartozott. Évek óta aktív tagja az otthonához közeli chabad közösségnek: zsinagógájukban nem csak rendszeresen imádkozik, de szombat reggelenként tanítani is szokott ott.
Többször találkozott személyesen Menachem Mendel Schneerson rabbival, a lubavicsi Rebbével, és hosszasan levelezett is vele. Egy nyilvános eseményen 1968-ban a következőképen szólt a chábád mozgalomról: „Az a mozgalom, amely arra buzdítja a zsidókat, hogy akár életük kockáztatása árán is kiálljanak meggyőződésük mellett, jó mozgalom. Az a mozgalom, amely feltárja hitünk szépségeit, jó mozgalom. Az a mozgalom, amely táncolni tanít bennünket, amely képes tánccal dicsőíteni Istent viharvert történelmünk tragikus eseményei közepette … az a mozgalom, amely meg tudja őrizni számunkra a táncot mint az imádság egyik formáját, jó mozgalom.”
zsido.com
Kép: Simon and Schuster